2p

Ez gyorsan ment, már megállapodás is született az Ukrajnának nyújtandó 18 milliárd eurós támogatás ügyében, megkerülik a magyar vétót.

Varga Mihály pénzügyminiszter az uniós pénzügyminiszterek keddi ülésén vétózta meg, hogy az Unió jövőre 18 milliárd eurós kedvezményes hitelt nyújtson Ukrajnának egy közösen felvett uniós hitelből. A lépés nagy felháborodást váltott ki, de már akkor is sejteni lehetett, hogy az unió kicsit drágábban és kicsit több papírmunkával, de keresztül fogja tudni vinni az akaratát a magyar vétó ellenére is.

Szombaton az Európai Tanács már döntött is a kérdésben. A Tanács közleményéből kiderül, hogy az elfogadott csomag lehetővé teszi Ukrajna 2023-as pénzügyi támogatását.

"A csomag strukturális megoldást szolgáltat Ukrajna 2023-ban történő pénzügyi támogatásának céljára. Az Ukrajna részére 2023-ban hitelként nyújtandó összeg 18 milliárd EUR-t fog kitenni, és a hitelekre 10 éves türelmi idő fog vonatkozni. A kamatköltségek nagy részét a tagállamok külső címzett bevételekből fogják fedezni. A hitelfelvétel garanciáit vagy az uniós költségvetés, vagy a tagállamok biztosítják majd"

- fogalmaz a közlemény, Zbyněk Stanjura, Cseh pénzügyminiszter pedig így foglalta össze a lényeget:

"Ukrajna számíthat az EU-ra. Továbbra is támogatni fogjuk Ukrajnát, pénzügyileg is, ameddig az szükséges. A ma elfogadott jogszabály révén Ukrajna 2023-ban számíthat az EU rendszeres pénzügyi segítségére."

A javaslatot a Tanács tegnap írásbeli eljárás keretében fogadta el, a jövő héten pedig benyújtják az Európai Parlament elé is. Az Euronews úgy tudja, hogy a javaslatot az Orbán-kormány is megszavazta. Ez a fordulat azt is jelenti, hogy a Magyarországnak járó uniós pénzek ügyében az egyik, korábban fontosnak gondolt ütőkártyáját elveszíti a magyar kormány, hiszen a magyar vétó ellenére is rövid időn belül rendeződhet az Ukrajnának nyújtott támogatás kérdése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elmozdult a 30 éves amerikai jelzáloghitelek kamata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:04
Az Egyesült Államokban közel három hónapja a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a június 27-én záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az euróövezet friss adata
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:51
Nőtt a munkanélküliség, pedig nem ezt várták.
Makro / Külgazdaság Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:21
30 milliárd forinttal, ráadásul kisebb kamattal, mint legutóbb.
Makro / Külgazdaság Óvatos optimizmus Németországban
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 11:36
Túl van a legmélyebb ponton a német gépgyártás?
Makro / Külgazdaság Az egész világ és Donald Trump is erre a döntésre vár – nyilatkoztak az illetékesek
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 10:36
Kamatot vág-e a Fed? És mikor? Megszólalt a Trump által sokat kritizált elnök, illetve az amerikai pénzügyminiszter is.
Makro / Külgazdaság Ki fog itt tanítani?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 08:51
Tovább nőtt a meghirdetett tanári állások száma.
Makro / Külgazdaság ÁKK: az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 96 százaléka teljesült
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 18:50
Az intézményi forintpiacon erős kereslet mellett a nettó forint intézményi finanszírozási terv 75 százaléka, míg a bruttó aukciós kibocsátási terv 50 százaléka teljesült 2025 első félévben. A lakossági piacon érdemi portfolió-átrendeződés mellett és a jelentős átárazódások ellenére is jól áll az időarányos teljesülés.
Makro / Külgazdaság A kínai büntetővám a hazai húsfogyasztókat is sújthatja
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 17:15
A január óta ideiglenesen érvényben lévő védővám fennmaradása akár 3-4 százalékkal is megemelheti a sertés- és baromfihúsok kilónkénti árát a hazai piacon – figyelmeztet az UBM.
Makro / Külgazdaság Kiábrándító június – hatalmas visszaesés a román új autók piacán
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 16:46
Az új autók piaca 21,8 százalékkal zsugorodott az első fél évben – közölte az autógyártók és importőrök szakmai szervezete (APIA) kedden. A június különösen kiábrándító volt.
Makro / Külgazdaság Felpörgött az euróövezet inflációja júniusban
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 14:39
Azonban az áremelkedés megfelelt az elemzők által vártnak az Eurostat kedden közzétett előzetes adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG
OSZAR »