2p

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Szerdán legkevesebb 33 ember vesztette életét a Gázai övezetben az izraeli hadműveletekben. 

Közülük 11-en élelmiszersegélyért mentek a helyszínre, adta hírül a BBC a gázai egészségügyi szervekre hivatkozva.

Helyi közlések szerint az izraeli erők tüzet nyitottak a több ezres tömegre, akik élelemért jöttek az elosztó központokhoz. Az izraeli hadsereg azt közölte, hogy katonáik figyelmeztető lövéseket adtak le, mivel állításuk szerint “egy csoport fenyegetően közeledett hozzájuk”.  A hadsereg nem tud sérültekről.

Az Izrael által támogatott, amerikai hátterű alapítvány mintegy három hete kezdte meg a segélyközpontok működtetését az övezetben.

Azóta szinte naponta érkeznek hírek arról, hogy izraeli erők a tömegbe lőnek – a halottak száma összességében már meghaladja a 300-at.

Eközben James Elder, az UNICEF Gázában tartózkodó szóvivője videójában arra hívta fel a figyelmet, hogy az övezetben továbbra is szörnyű állapotok uralkodnak, az izraeli támadásokban megsebesült gyerekek pedig nem jutnak megfelelő ellátáshoz, pedig meg lehetne menteni az életüket. Egyúttal arra kéri a nézőket, követeljék a kormányuktól, hogy fogadjanak be gázai gyerekeket, hogy azok megfelelő egészségügyi ellátást kapjanak.         

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Vészjósló üzenetet küldött a Kreml a Fehér Háznak
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 11:01
Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerint elképzelhetetlen és elfogadhatatlan lenne a rendszerváltás Iránban.
Nemzetközi Nőtt a terrorveszély Szlovéniában
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 10:43
Délnyugati szomszédaink újabb hat hónappal meghosszabbították a határellenőrzést a horvát és a magyar határon.
Nemzetközi Újabb gyilkos támadást hajtott végre Putyin armadája
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 10:21
Halálos áldozata is van az éjszakai dróntámadásoknak.
Nemzetközi Ezt a nukleáris hatalmat is megrázná a közel-keleti háború eszkalációja
Káncz Csaba | 2025. június 20. 09:33
Pakisztán feszült diplomáciát folytat az izraeli-iráni konfliktus közepette, félve az elszakadási mozgalmaktól és a stratégiai következményektől. A teheráni iszlamista rezsim esetleges összeomlása komoly biztonsági következményekkel járhat Iszlámábád számára. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Izraeli-iráni konfliktus: Trump még két hétig gondolkodik
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 06:18
Az amerikai elnök a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról az izraeli-iráni konfliktusba.
Nemzetközi Az óvóhelyen élünk napok óta, de ennél rosszabbra számítottunk – egy izraeli magyar az irán elleni háborúról
Privátbankár.hu | 2025. június 20. 05:54
Székely Róbertet, az Izraelinfo Tel-Avivban élő munkatársát kérdeztük a mindennapi életről az iráni rakéták árnyékában, illetve a háború várható folytatásáról.
Nemzetközi Moszkvai ingatlanár-robbanás – Hruscsovkáktól a Putyinkákig
Elek Lenke | 2025. június 19. 18:59
A drága még drágább lett – ezzel a címmel indítja a moszkvai luxusingatlanok árpiaci elemzését az orosz Kommerszant napilap. Ma már egy moszkvai, jobb helyen lévő lakás szinte elérhetetlen álommá vált, oly mértékben emelkedtek az orosz főváros ingatlanárai. A luxuslakások árai pedig egy év alatt 75 százalékkal ugrottak meg.
Nemzetközi Újabb Boeing sérült meg
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 18:21
Egy Ryanair járat szerdán összetört egy görög repülőtéren, miután súlyos turbulenciát szenvedett el a Londonból induló repülés alatt. A Boeing 737-es szárnya összetört, miután akadálynak ütközött.
Nemzetközi Spanyolország ellenzi a NATO védelmi kiadásainak megemelését
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 17:21
Spanyolország elutasítja a NATO védelmi kiadásainak 5 százalékra emelésére irányuló „ésszerűtlen és kontraproduktív” javaslatot.
Nemzetközi Svájcban sincs kolbászból a kerítés?
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 16:39
Májusban jelentősen csökkent Svájc külkereskedelmi többlete a svájci szövetségi vámhivatal csütörtökön közzétett adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG
OSZAR »