2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter exkluzív interjút adott a kormánypárti Magyar Nemzetnek. „Oroszország a tartós békére törekszik, nem pedig olyan szünetre, amelyet a kijevi rezsim katonai erősödésre használna fel” – mondta, hozzátéve, hogy a rendezés feltétele a NATO-bővítés leállítása, az emberi jogok tisztelete és az új területi realitások elismerése.

„Mindezeket jogilag kötelező békemegállapodásban kell rögzíteni” – fogalmazott. Beszámolt az isztambuli tárgyalásokról is, ahol szerinte előfeltételek nélkül ültek asztalhoz, és megállapodtak több humanitárius kérdésben, köztük hadifoglyok, elhunyt katonák cseréjéről és a szüleiktől elszakadt gyerekek felkutatásáról. A NATO-t bírálva kijelentette: „A jugoszláviai, iraki és líbiai katonai kalandok nem magyarázhatók védelemmel.” Az ukrán konfliktus okairól azt mondta: „Ukrajnában az oroszokat üldözték és megölték. A kijevi rezsim hadat üzent az orosz nyelvnek és kultúrának.” A Krím és más régiók csatlakozását szerinte a népek önrendelkezési joga alapozza meg.

„Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját, amely a NATO és az EU állandó brüsszeli nyomása ellenére pragmatikus irányvonalat követ hazánkkal való kapcsolataiban” – ecsetelte az orosz-magyar kapcsolatokat.

A paksi bővítésről elmondta: a munkálatok ütemterv szerint haladnak, és jók a további együttműködés kilátásai. Az Oroszországot ért, állítólagos nyugati vádakról pedig azt mondta: „Mi semmit sem tudunk az »Európa megtámadására« vonatkozó terveinkről. Ez mítosz, amivel a saját problémáikról próbálják elterelni a figyelmet.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:53
Berlin szerint a kínai akció veszélyeztette a vörös-tengeri hajózást védő katonai személyzet életét.
Nemzetközi Az EU túlzottdeficit eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:01
Az Európai Unió Tanácsa aktiválta a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) nemzeti kivételi záradékát 15 tagállam számára.
Nemzetközi Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:25
Görögország kedden több órára lezárta az Akropoliszt, miután a mediterrán térséget a nyár második komoly hőhulláma érte el, a hőmérséklet helyenként a 41 Celsius-fokot is megközelítheti.
Nemzetközi Az EU jóváhagyta a bolgár eurót – amit helyben elleneznek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:39
Kedden jóváhagyták az EU pénzügyminiszterei azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik Bulgária csatlakozását az euróövezethez.
Nemzetközi Az Európai Ügyészség vizsgálja a szélsőjobboldali uniós képviselők pénzügyeit
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:55
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Identitás és Demokrácia nevű, mára feloszlatott európai parlamenti szélsőjobboldali frakció állítólagos pénzügyi visszaélései miatt.
Nemzetközi Ezt jól kifőzték Indiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:51
Az ázsiai óriás 2026-tól kezdődően a főzőgáz mintegy 10 százalékát-az Egyesült Államokból kívánja importálni.
Nemzetközi A BRICS országokat még csak fenyegeti Trump a büntetővámmal
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:38
Egy forrás szerint a büntetővám csak akkor kerül bevezetésre, ha „Amerika-ellenesnek” ítélt politikát folytatnak a BRICS tagok.
Nemzetközi Orosz csoda: a belföldi turizmus lett a gazdaság motorja
Elek Lenke | 2025. július 8. 14:18
A digitális eszközök megteremtették az egyéni utazás lehetőségét, felpörgették az orosz turizmust. 
Nemzetközi Zelenszkij ritka jó hírt kapott Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 13:10
Érkeznek a fegyverszállítmányok.
Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG
OSZAR »